Az eljegyzést követően, (általában már másnap:) a Jegyespár izgatottan veti bele magát az esküvőszervezésbe.
A legtöbb pár, azonban érthető okokból, nem igazán tudja, merre is induljon. Az első fontos momenum, az esküvő időpontjának kijelölése, amelyet a helyszín lefoglalása követ.
Régebben, ez az sorrend nem feltétlenül állta meg a helyét, mivel az Anyakönyvi Hivatal szabad kapacitása határozta meg, lesz- e időpont a polgári házasságkötésre a kiválasztott napon. Amennyiben igen, folytatódhatott a szervezés a helyszín kiválasztásával. Nemleges válasz esetén, a párok kénytelenek voltak módosítani az esküvő időpontját, vagy a lakodalmat voltak kénytelenek más időpontban megtartani.
Ma már szerencsére létezik megoldás arra az esetre is, ha az Anyakönyvvezető már nem tud időpontot adni a kiválasztott napra. Ezesetben nagyszerű választás lehet a Szertartásvezető, aki szolgáltatóként rendelkezésére áll a Párnak az esküvő napján, így az Ifjú Pár a lakodalom előtt, az általuk kívánt helyszínen, időpontban, egy személyreszóló szertartás keretében mondhatja ki az IGEN- t.
A Szertartásvezető előtt tett fogadalmat, épp úgy törvényesíteni kell a szertartás előtt, ahogy azt a templomi szertartás esetében is. Ezt a pár, bármely napon megteheti, két tanú jelenlétében az Anyakönyvvezető előtt, 30 nappal azután, hogy házassági szándékukat az Anyakönyvvezető felé jelezték.
Ám térjünk vissza a Meghívóhoz. Amikor kiválsztottuk a dátumot, a helyszínt is lefoglaltuk, valamint összeállítottuk a meghívottak listáját, el is kezdhetjük tájékoztatni a meghívottakat, örömteli eseményünk idejéről és helyszínéről.
Ezt megtehetjük személyesen is, de küldhetünk részükre úgynevezett Save The Date kártyát is. Ez még nem a meghívó, inkább egy értesítő, hogy jegyezzék fel a dátumot a meghívottak, és arra az időpontra mindeképpen tegyék szabaddá magukat. Ez a kártya nagyon hasznos lehet, hiszen akár 6- 8 hónappal vagy 1 évvel az esküvő előtt kapják meg, így biztosan üres még a naptárjuk az esküvő napjára.
A meghívókat legkésőbb 6-8 héttel az esküvő előtt küldjük el a meghívottak részére,
Nagy létszámú násznép esetén majdnem képtelenség egyesével felvenni mindenkivel a kapcsolatot, hogy részvételi szándékáról érdeklődjünk. Pedig tudni kell a résztvevők létszámát, hiszen az étel és italfogyasztás szempontjából sem mindegy, mivel számolhat az Ifjú Pár és az étterem. Éppen ezért, szuper lehetőség az esküvői honlap, amelyen a Jegyespár, minden az esküvővel kapcsolatos információt megoszthat a vendégekkel, valamint a vendégek is visszaigazolhatják a párnak, részt vesznek- e az eseményen.
Ez egy sokkal gördülékenyebb kommunikációt és szervezést tesz lehetővé, hiszen, a vendégek a honlap linkjének birtokában, folymatosan tájékozódhatnak az új információkról a honlapon és a párnak sem kell egyesével értesíteni mindenkit az esetleges változásokról.
Ezek az információk a következők: helyszín, térkép, szertartások időpontja, forgatókönyv, valamint a legkényesebb kérdések egyike, amely úgy hangzik, “mit szeretnénk nászajándékba”. Ezen igény közlésének legkevésbé kellemetlen módja, a honlapon tudatni a vendégekkel a nászajándékra vonatkozó kívánságainkat. Legyen az sorsjegy, vásárlási utalvány, utazás vgy pénz.
Ilyen honlapot készíttethettek és készíthettek Ti Magatok is. Érdemes tájékozódni a lehetőségekről, mert nagyon megkönnyítheti a szervezéssel töltött hónapjaitokat:)
A vendégeket pedig tisztelettel kérjük, hogy ne feledkezzenek meg részvételi szándékukat mihamarabb jelezni az Ifjú Párnak, hogy az esküvői készülődés valamint az esküvő, az ő és Önök számára is kellemes, felesleges izgalmaktól mentes, felejthetetlen esemény lehessen:)
Folyt. köv.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: