Az esküvő helyszínének kiválsztásánál sok tényező játszik szerepet. Többek között az is, hogy mennyire szépen, igényesen és finoman készítik el az ételelket.
Amennyiben ínycsiklandónak ítéljük az ízeket, következő lépésként nem árt tájékozódni, hogy van- e lehetőség cukor, glutén, laktózmentes ételek elkészítésére abban az esetben, ha vendégeink között lesz olyan, aki ételallergiával él, esetleg vegán vagy vegetáriánus.
Vendégeink különleges igényeire érdemes már a szervezés elején rákérdezni, hogy ennek tükrében állíthassuk össze az esküvői menüt.
Az italok tekintetében is érdemes tájékozódni, ki mit fogyaszt szívesen. Hiszen az italok vagy az italcsomag kiválasztásánál nagy segítség lehet, ha tudjuk, körülbelül mennyi rövid itallal, illetve alkohollal számolhatunk majd Esetleg lesz- e olyan vendégünk, aki sosem fogyaszt alkoholt, hiszen ebben az esetben teljesen felesleges számára megrendelni azt a 6 órás italcsomagot, amely a pálinkát, a vodkát és más rövid italokat is magába foglal.
A vacsora helyszín mellett érdemes a cukrászdával is előre egyeztetni, hogy van-e lehetőség, a hagyományos süteményeken, tortán kívül “mentes” édességek elkészítésére.
Természetesen 1-2 diabéteszes vagy laktózérzékeny vendég miatt a menyasszonyi tortát nem szükséges paleo alapanyagokból elkészíttetni, de mindenképpen érdemes és illik számukra is biztosítani akár egy- egy kisebb tortát, néhány süteményt, amelyből ők is bűntudat és egészségük veszélyeztetése nélkül tudnak fogyasztani.
Öröm az ürömben, hogy bár sajnos egyre több a valamely ételallergával küzdő ember, szerencsére egyre több lehetőség kínálkozik arra, hogy a vendégeink (és/vagy saját) különleges igényei(nke)t nagyon finom, szép és egészséges ételekkel, tortákkal süteményekkel kielégíthessük, amely egy esküvő alkalmával különösen fontos.
Folyt.köv.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: